FELHÍVÁS TUDOMÁNYOS FOTÓVERSENYEN VALÓ RÉSZVÉTELRE
Amikor a művészet találkozik a tudománnyal
Egy vízcsepptől a szivárványig, egy buboréktól a gejzírig, füsttől a fényig, a mikrotechnikától a csillagászatig mindenhol olyan jelenségekkel nézünk szembe, amelyek fölkelthetik a tudomány iránt érdeklődők figyelmét. A MILSET Europe célja, hogy lehetőséget adjon megörökíteni e jelenségeket az örökkévalóságnak! Ragadd meg a lehetőséget, és küldd el a fotóidat!
A MILSET Europe tudományos fotóversenyt hirdet 10 és 19 év közötti amatőr fotós fiatalok számára.
A MILSET a Szabadidőben Folytatott Tudományos És Technikai Tevékenységek Nemzetközi Mozgalma (International Movement for Leisure Activities in Science & Technology), amely egy civil, nonprofit és politikailag független ifjúsági szervezet. Fő tevékenységi területe tudományos és technológiai programok szervezése fiatalok számára, melyben a tudományos és technikai ismeretek terjesztésére, a tudományos és technikai fejlesztésre, valamint a fiatalok kreatív alkotó munkájának ösztönzésére esik a fő hangsúly. A MILSET Europe a MILSET egyik kontinentális alszervezete.
Kategória
Olyan pályaműveket várnak, amelyek a „tudományos jelenségek” kategórián belül értelmezhetők.
Ha ihletet szeretnél meríteni a tavalyi és a korábbi pályaművekből, a „Levéltár” menüpont alatt megnézheted őket: http://spc.milset.org/en/archives/2011.html
Fotók küldése a versenyre
2012. június 1-ig lehet fotókat küldeni a versenyre.
A fotóidat Te magad töltheted fel (vagyis küldheted el) a MILSET Tudományos Fotóverseny honlapján keresztül, a „Verseny” link alatti oldalról: http://spc.milset.org/hu/contest.html.
Akárhány fotót elküldhetsz, de egyszerre csak egy fotót tudsz feltölteni.
Minden egyes fotó feltöltésénél meg kell adnod a kért adatokat, beleértve a kép címét és rövid leírását, mely nem tartalmazhat 200 szónál többet!
Formátum
A fotók lehetnek fekete-fehérek vagy színesek.
A választható fájlformátumok: png, jpeg, pdf, psd, eps, ps, pcd.
Ügyelj rá, hogy a képfelbontás ne legyen kisebb 1600x1200 pixelnél, az egyes képek fájlmérete viszont ne haladja meg a 4 MB-ot!
Fontos, hogy a képeket csak eredeti formában fogadják el, vagyis ne módosíts rajtuk utólag semmilyen módon (pl. képszerkesztő programmal)!
Szerzői jog
Minden képnek eredetinek kell lennie, és a feltöltője kell, hogy készítse! Az elbírált képek a készítő tulajdonát képezik, aki megadja a jogot a MILSET-nak, a MILSET tagjainak és partnereinek a képek promóciós non-profit célú szabad felhasználásához, miközben ők garantálják a kép helyénvaló használatát.
A fotó készítője a kép feltöltésével elismeri, hogy a képen előforduló emberek beleegyezésüket adták a kép megjelentetéséhez.
A 18 évnél fiatalabbak csak törvényes gondviselőik beleegyezéssel vehetnek részt a versenyen (Erről írásos nyilatkozatot nem kell küldeni, hanem a kép feltöltésekor kell bejelölni a megfelelő rubrikát.)
Elbírálás és díjazás
Az elbírálást a MILSET Elbírálási Bizottság végzi szakképzett fényképészek és tudósok segítségével.
A legjobb fényképeket bemutatják a MILSET és a MILSET tagszervezetek rendezvényein, valamint megjelentetik a MILSET és a MILSET tagszervezetek kiadványaiban.
A MILSET Tudományos Fotóversenyen díjazott magyar fiatalok fotóit a TIT Kossuth Klub Egyesület is nyilvánossá teszi különböző fórumokon és kiadványokban, illetve a sajtó figyelmét is felhívja ezekre a teljesítményekre.
Emellett a magyarországi és a határontúli magyar pályázók fotóiból külön válogatást is készítünk hazai kiállítások és publikációk céljából.
Ezért kérjük, hogy amikor fotókat küldesz a versenyre, arról e-mailben értesítsd a MILSET magyarországi tagszervezetét, a TIT Kossuth Klub Egyesületet is! Ebben írd meg a következőket:
· a nevedet,
· az e-mail címedet,
· a telefonszámodat (csak ha akarod),
· a postacímedet,
· az iskolád nevét és címét,
· a feltöltött fotóid címét (esetleg rövid leírását),
· a feltöltés dátumát.
Az e-mailhez csatold a MILSET Europe-nek elküldött fotóidnak egy közepes fájlméretű verzióját (500-600 KB), hogy válogatni tudjunk a magyar pályázók munkáiból hazai kiállítások és publikációk céljából. (A fotókat később eredeti formátumban is elkérjük.)
Az e-mailt Felföldi Barnabás részére küldd el a felfoldi.barna@kossuth-klub.hu címre.
Titoktartás
Az elküldött személyes adatok nem lesznek harmadik félnek átadva, és csakis a MILSET-nek, illetve a TIT Kossuth Klub Egyesületnek áll jogában felhasználni statisztikai célokból. A kép készítője beleegyezik abba, hogy nevét a versenyhez kapcsolódó hírközlésben felhasználják.
A MILSET Europe-ról röviden
A MILSET Europe egy európai civil, nonprofit és politikailag független ifjúsági szervezet, amelyet a MILSET mozgalomban (International Movement for Leisure Activities in Science & Technology) résztvevő európai székhelyű tagszervezetek hoztak létre. Ezek a szervezetek az oktatás terén működnek, azon belül is a fiatalok számára szervezett tudományos és technológiai programokra összpontosítanak.
A MILSET-et Quebecben alapították 1987-ben, az első Nemzetközi Tudományos Kiállítás folyamán. Gyors és folyamatos terjeszkedése eredményeképp számos régióra lebontott alszervezete alakult, melyek kronológiai sorrendben az alábbiak:
MILSET Europe (Európa)
MILSET Amlat (Dél-Amerika)
MILSET Noram (Észak-Amerika)
MILSET Africa (Afrika)
MILSET Asia (Ázsia)
A MILSET ragaszkodik jognyilatkozatához, miszerint jelen szervezet egy mozgalom, amely a szabadidőben végzett tudományos illetve technikai oktatás helyi fejlesztésében vesz részt, segíti a nemzetek közötti együttműködést, állampolgárságot és békét azáltal, hogy a tudományokat és a technológiai fejlesztést a különböző földrajzi helyzetű és szellemű közösségek közötti kölcsönös tisztelet, megértés és szolidaritás szellemében gyakorolja.
A szervezetről itt tudhatsz meg többet: http://spc.milset.org/hu/milset_europe.html
A MILSET-mozgalom Magyarországon (OTTDK)
A MILSET Europe hazai tagszervezete, a TIT Kossuth Klub Egyesület évente rendez tudományos és technikai diákalkotó kiállítást (OTTDK), ahol 10-18 éves diákok mutathatják be tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú és jellegű alkotásaikat. A legjobban szereplő pályázók a MILSET európai vagy világszintű diákalkotó kiállításán vehetnek részt. További sikeres pályázók európai tanulmányutakra, illetve hazai diáktáborokba nyernek meghívást. Ha további részletek is érdekelnek, olvasd el a 2012. évi XVII. Országos Tudományos És Technikai Diákalkotó Kiállítás pályázati kiírását itt: http://www.kossuth-klub.hu/diakoknak/palyazatok
Hasznos linkek
A MILSET Science Photo Contest honlapja: http://spc.milset.org/en/home.html
Itt töltheted fel a fotóidat: http://spc.milset.org/en/contest.html
Itt megnézheted a tavalyi pályaműveket: http://spc.milset.org/en/archives/2011.html
A MILSET világszervezet honlapja: http://www.milset.org/
A MILSET európai csoportjának honlapja: http://www.milset.org/en/regions/europe.html
A MILSET magyarországi képviseletét a TIT Kossuth Klub Egyesület látja el: http://www.kossuth-klub.hu/
A MILSET a Facebook-on is jelen van: http://www.facebook.com/MILSET
Sok sikert kívánunk minden versenyzőnek!
TIT Kossuth Klub Egyesület

Értesítjük kedves Hallgatóinkat, hogy a május 14-i Barangolások különböző országokban, különböző kultúrák között c. előadásunk technikai okok miatt elmarad. Pótlására május 21-én, hétfőn kerül sor. A kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük!
Partnereink, az Agra Kulturális Utazási Társaság és az Outdoor Mission 5 napos útja a keleti kereszténység misztikus kolostoraihoz a Felelős turizmus program keretében
Szeretettel várjuk az érdeklődőket az Erasmus Szabadegyetem előadásain!
Amikor a művészet találkozik a tudománnyal -
A MILSET Europe tudományos fotóversenyt hirdet 10 és 19 év közötti amatőr fotós fiatalok számára
XVII. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (2012)
Részletek (és a változások) itt olvashatók.
Komolyzenei koncertek és színházi előadások a Kossuth Klubban!
A Kossuth Klub által kibocsátott ingyenes belépők felhasználhatók!